2013. augusztus 9., péntek

Szecsuáni csirkeszárnyak - a Blogkóstoló 10. fordulójára

Elérkezett a várva várt blogkóstoló, méghozzá a 10. A forduló háziasszonya ezúttal Kisildi. Abban a szerencsében volt részem, hogy a mezőny egyetlen férfi jelentkezőjénél böngészhettem. Műkedvelő Hedonista egy igencsak érdekes blogot vezet. Telis tele van finomabbnál finomabb ázsiai ételekkel. Sok sok kínai, vietnami étel receptje sorakozik. Első nekifutásra mángoldos ricottával töltött kagylótésztát szerettem volna főzni, de égen földön nem kaptam, olyan klassz nagy kagyló tésztát. Volt egy mágneses recept, ami újra és újra közelített felém, a szemem elé került, de gondoltam : Áh, ez túl csípős! De mégsem tudtam neki ellenállni. El is készítettem. Az a kétszer csípős fajta ha értitek mire gondolok. De isteni. Nagyon szeretem a csípős csirkeszárnyakat. Ez pedig igazán tüzes volt. nem spóroltam semmivel, ment bele chili, gyömbér szecsuáni bors rendesen. Megfogadtam Sára tanácsát és tettem hozzá én is káposztát, viszont a paprikát kihagytam belőle. Tényleg enyhít valamennyit a csípősségén.
Jól jártam, mivel a szecsuáni bors kivételével minden volt itthon, így nem is kellett sok mindent vásárolnom, az ételhez. A blogot csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a különleges ételeket. Valljuk be aki ismer az tudja nem éppen a főételekről híres a blogom, de örülök, hogy egy ilyen finomság is felkerült hozzám. Bár ha meggondolom a spenótos bundás kenyér is isteni lehet. :) Ami még plusz, hogy egy hét alatt kétszer is elkészült nálam.







Szecsuáni csirke szárnyak:

csirkeszárny
gyömbér
újhagyma - az enyémbe került egy kis zsenge lilahagyma is
szecsuáni bors - én csak őrölt formában kaptam, de szerintem ez is egész jó volt hozzá
friss gyömbér - volt egy kis liofilizált gyömbérem, abból is adtam hozzá egy kis kanálnyit
fokhagyma
káposzta
szójaszós - nekem világos szójaszószom volt
chili paprika - én frisset használtam, de Hedonista szárítottat

A kínai ételekre jellemző a hármas tagoltság, erről eddig nem is tudtam. Így az ételt úgy kell kialakítani, hogy az arányok megfelelőek legyenek: egyharmad hús, egyharmad zöldség egyharmad rizs.

A csirkeszárnyakat ropogósra kell sütni, nagyon ropogósra!!!!! Lehet sütőben, vagy bő olajban kisütni.
Nem kell megfűszerezni, még só sem kell.
Párolt rizst készítettem hozzá. figyeltem rá hogy nagyjából minden egyszerre készüljön el, hogy minden finom friss legyen.
A zöldséges harmadot, ebben az ételben a chili, a gyömbér, az újhagyma, a lila hagyma, a fokhagyma, és a bors mennyisége adja meg.
12 szárnyhoz, én is hozzáraktam, az 1 fej fokhagymát és 20 db chilit.
A fűszereket megpirítom, külön, külön. Először a borsot kell, ha egész szemessel dolgozunk, nálam ez kimaradt. Majd a gyömbért, a fokhagymát. Majd a borsot a káposztával , de csak úgy hogy roppanós maradjon. Nem szeretem, ha túl puha a zöldség egy ételben. a chiliből, kikaparom a magokat, majd megsütöm, majd ehhez adom az újhagymát és a lila hagymát.
valljuk be a fűszerek pirítása végére már én is jócskán fulladoztam, még jó hogy a kisfiúk éppen a Mamánál voltak.
Ha minden készre pirult, előveszem a wokkot és jól összeforgatok mindent szója szósszal, de nem kell spórolni vele.

7 megjegyzés: