2012. január 16., hétfő

Marcipános - aszalt meggyes bonbon

Huh, elég ütős kis bonbon lett. Volt itthon aszalt meggyem és mekkora mázli kaptam Aputól egy pici üveg Mézes ágyas meggylikőrt, vagyis pálinkát, méghozzá Rézangyalt :)
Ő is kapta ismerőstől, de mivel tényleg nem nagyon szoktunk inni, így azt gondolta használjam fel valami bonbonhoz. Gondoltam beleáztatom az aszalt meggyemet, mert nagyon jó volt nem az a hulla száraz hanem kicsit szaftos így szerintem még finomabb. Hagytam ázni benne jó pár napot, sőt egy kis teáskanál mézet is tettem bele, a meggy savanyúsága miatt, ezt a tippet Gesztenyétől kaptam. Nagyon finom lett, ütős de mivel is párosíthatnám. Rögtön kettővel: marcipánnal készítettem az egyik felét a másikat pedig csoki krémmel. Nekem a marcipános vagyis ez jobban ízlett. Klasszisokkal mert ezt úgy csináltam hogy a meggy köré tettem a pálinkából és úgy raktam hozzá a marcipán réteget. Ez a harmadik polikarbonátos próbálkozásom volt és mondhatom most már jól megy. Az első alkalommal ugye 21-ből 9 jött ki, de a második és ez is teljes létszámmal kipotyogott :)


Marcipános - aszalt meggyes bonbon:

Burok:
200 g tejcsokoládé - de étcsokival biztos finomabb, nálunk fújjol rá a család

 Töltelék:

20-25 szem aszalt meggy
1 - 1,5 dl Mézes Ágyas Meggy likőr - Rézangyal
1 tk méz
5 dkg marcipán
A meggyet napokkal előbb beáztatom a likőrbe, hozzáadok egy kevés mézet. 
A csokoládét felolvasztom és temperálom. Kikenem a formát. Én Emőke tanácsai alapján készítettem, nagyon hasznos posztot találtok nála. Abszolút megtanulható belőle hogyan készítsük a polikarbonátban a bonbont.
A hűtőbe teszem, majd egy jó óra múlva megnézem és beleteszem a meggyeket, majd egy kevést a maradék likőrömből. Majd miután ez megvan fogok egy kis golyónyi marcipánt nagyjából olyan formára alakítom mint a forma és betapasztom az alját. Ezt már nem is muszáj hűtőbe tenni. Újra olvasztom és temperálom a csokit. Majd lezárom a bonbonokat. Ha ez megvan mehet a hűtőbe. Én másnap reggel szoktam kivenni belőle, mivel általában éjszaka csinálom a gyerekek miatt.


Ui.: Hát ezt még el kell mesélnem. Reggel az én kis férjem gondolta na majd ő kivesz magának sutyiba egy bonbont. Aha, de ez nem szilikon forma drága. Gondolta majd a kilógó résznél Ő ügyesen megfogja és már ki is jön a bonbon. De ugyebár nem így a talpa lejött neki, viszont a többi ott maradt. Nem baj leleményes kiette a marcipánt és a mennyet is belőle, csak az üres hüvely maradt ott a formában. Nagyon jót mosolyogtam rajta amikor előadta a történteket.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz lett, nálam is a marcipános lett volna a nyerő. Ugye milyen finom lett a meggy? :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gesztenye, bizony köszi a tippet, nagyon finom volt így :)Örülök hogy tetszik :)

      Törlés
  2. Remek darab, odáig lennék érte! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Lehetett szeretni az biztos :)

      Törlés
  3. Nagyon jól hangzik:) Inni én sem szoktam, de bonbonban szívesen megkóstolnám ezt a pálinkát. A marcipán meg örök kedvencünk:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon bejött, az ital ellenére, a marcipánt pedig csak én szeretem a családban, ennek ellenére nagyon gyorsan fogyott :)

      Törlés