2012. február 29., szerda

Flatyesz - Krumpli lepényke

Hétfőn az Uram, azt mondta úgy enne flatyeszt. Magyarul mond mert nem értelek. Egyszer minhta már csináltam volna neki de nem nagyon emlékeztem miről is van szó. Hívjam fel az anyósom, majd Ő elmondja. Na hajrá. Szóval a flatyesz, nem más mint olajban kisütött krumpli gombóc apróbb változtatásokkal. Ki kell nyújtani, majd forró olajban kisütni (tiszta diétás) és már lehet is enni. Ki hogy szereti. Egy tartalmasabb leveshez, nagyon jó kisérő (ilyenkor ugye nincs második féle). Meg lehet tejfölözni, sajtozni, mint egy minilángost. De akár meg is lehet cukrozni és akkor már egy édesség is lehet. 
Mi most "nasinak" ettük, tejfölösen, mert nem főztem aznap, maradék evés volt, így belefért. Jó puha így fájós torkú kis fiam is evett belőle jóízűen.


 Flatyesz:

50 dkg főtt, tört krumpli
70 dkg liszt
1 tojás
1 ek tejföl

A főtt krumplit összetöröm, majd hozzáadom a lisztet a sót, a tojást és a tejfölt. Jól összegyúrom és a lisztezett, deszkára rakom pihenni, ha még meleg lenne. Megvárom míg teljesen kihűl. Kinyújtom úgy fél cm vastagra, és pogácsa szaggatóval kiszaggatom. Érdemes előre kiszaggatni, mert nagyon gyorsan sül, és akkor nem kell kapkodni. A kiszaggatott lepénykéket, forró olajban sütöm ki. Tényleg csak egy pillanat kell neki, mert gyorsan sül. Megfordítom és mikor mind a két oldala szép világos barna, már ki is veszem. Én papírtörlőre szedtem ki, majd utána átraktam egy másik edénybe. Magában, tejföllel, sajttal is finom. És Anyósom szerint cukrozni is lehet. Mondjuk ez ízlés dolga, mert a férjemék családja a bundás kenyeret is cukorral eszi szóval... Aki akarja próbálja ki.


6 megjegyzés:

  1. Flatyesz :DDD nagyon jó név, így még nem hallottam, nálunk krumplipogácsa, vagy valami hasonló. Csak anyósom tudja jól csinálni én mindig elszúrom és túl tömör lesz, ez a recept lehet segítség lenne nekem! Joddulást a kis torokfájósnak!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Hát igen, jó név, nekem is tetszett mikor először hallottam :)Már szerencsére gyógyulgat, a nagyfiú :)

      Törlés
  2. Jó az elnevezése még ezt nem hallottam. Biztosan finom , mert amiben krumpli van az csak finom lehet! Bundáskenyeret viszont cukorral elég furi, de ha szeretik !:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen elég furcsa, pedig a férjem családja elég hagyományos, de ez az egy furcsaságuk van étkezésileg. Én egyszer kóstoltam elég is volt :)

      Törlés
  3. Micsoda névadás! Jók ezek a házi névváltozatok :-D))))

    VálaszTörlés