2012. július 27., péntek

1. blogszülinap és JÁTÉK!!!!!!!

El sem hiszem, hogy lassan egy éves lesz a blogom. Pedig bizony! Már egy éve ilyenkor vívódtam, hogy irjak blogot, ne írjak. Nem unom meg ... stb. Nevezetesen augusztus 24.-én szántam rá magam és belevágtam. Gondoltam, így minden évben majdnem egybe esik a szülinapommal. 30.-án születtem. Szóval idén leszek 27 éves, a blogom pedig 1 éves. Na lényeg ami, lényeg játszunk egyet mit szóltok?
Remélem azt, hogy igen!!!!!

Két nyereményt sorsolok ki, vagyis a nagy tekintélyű zsűri fogja kihúzni, magyarul a fiúk. Ők fognak 1-1 szerencsést kihúzni a kalapból.

 A Nyeremények:


 1:

Egy fűszer és díszítőcukros csomagocska. Valamint Egy tő szépséges, jól termő, remélem a nyertesnél is jól termő rebarbara. Nincsenek nagy igényei és mivel nekem szépen terjed, gondoltam megfelelő ajándék lenne. Sokaknál olvasom, hogy nem kapnak, akár tövet, akár szárat. Innen jött az ötlet.
A díj maga nem kis súlyú, így azt gondoltam, ha minden összejön személyesen adom át, így nem sérülhet, és tuti frissen kerül átültetésre ami nem egy utolsó szempont mert, azt szeretném, hogy a nyertest jövőre már megörvendeztesse terméssel. Ebből sajnos a külföldi bloggerek kimaradnak, mert nehezen tudnám eljuttatni. De itt van ugye a másik díj.

2:

A másik díj, egy szintén fűszerekből és díszítőcukrokból, csokikból álló csomag. Valamint egy általam készített sütipecsét. Olyan mint ez. Még nem készült el, azt gondoltam, konzultálok a nyertessel, ha valami személyre szólót, nevet vagy valami hasonlót szeretne. Na meg persze valami egyszerűt, mert olyan hű de ügyes nem vagyok. De már csináltam egy két jópofa dolgot sütipecsétből. Ezt gond nélkül postázom, bárhova, így nagyon várom a külföldi játékosokat is.

Hogy mit kell tenni a nyereményért?

Nem sokat kérek csak, hogy Augusztus 30 -ig küldjetek az e-mail címemre (bbanyucikeszitenel@gmail.com) egy tetszőleges gyümölcsös süteményt fagyit, bonbont, lekvárt,amit akartok. Linkkel és egy fotóval, ha lelkesek vagytok némi leírással. Nincs kikötés, elvárás csak annyi, hogy gyümölcsös legyen. Persze mehet mellé csoki, dió, stb.

Valamint:

- nem várom el, hogy a követőm légy, de nagyon örülök, ha tetszik a blog és rendszeresen olvasod.
- amennyiben megoldható augusztus 24-30. (ha nem akkor az ezt megelőző napokban) közt tegyétek közzé a blogotokon, ha nincs blogotok akkor küldjétek el a receptet és én szívesen közzéteszem, ez ne tartson vissza senkit a játéktól.
- Ha van kedvetek akkor, örülnék ha továbbadnátok a játék hírét. De ez sem kötelező!
- sajnos a határidő, fix. Nem hosszabbítok, hiszen több mint 1 hónapot adok rá ésúgy gondolom ez elegendő idő.

Szeretettel várok mindenkit a játékra! Vigyázz! Kész! Rajt!


Kiegészítés:

Egymástól függetlenül, Petrával a Reformkori konyha blog írójával hasonló témát választottunk. A SAD 8. fordulójának a címe ugyanis a Díszíts gyümölccsel! ezért azt beszéltük meg, hogy ne terheljünk, le titeket, aki szeretné mindkét játékra elküldheti ugyanazt a finomságot. Persze aki nagyon lelkes más más desszerttel is nevezhet. Arra figyeljetek, hogy Petrának a augusztus 18-23 között kell linket küldeni az e-mailjára. Amit persze nekem is elküldhettek. Csak az eredmény hirdetésig kell várnotok így kicsit többet :)

Tehát mindkét játékra fel :)





52 megjegyzés:

  1. Jujjjjj rebarbaraaaaaa!!!! :) Jó kis játék! Épp elkaptam a posztot! :D

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok blogod szülinapjához! Jövök játszani,szuper nyeremények nagyon.Sütipecsétre nagyon fáj a szivem úgy is hát ha :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Hátha kedvez a szerencse sosem lehet tudni :)

      Törlés
  3. Boldog születésnapot, nagyon ügyes vagy! Igyekszem visszaérni a játékra a végéig!

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse a blogodat, előre is:-)! Jövök játszani, tetszenek a nyeremények is, na meg imádom a játékokat!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Viki, boldog szülinapot Neked és blogodnak előre is, kívánok még sok-sok ilyet!! Megpróbálok játszani Veled mert nagyon tetszenek a nyeremények! Ha tudok akkor küldök receptet, ez még függőben van, de igyekszem!!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Remélem sikerül részt venned :)

      Törlés
  6. Jaj, de jó!! A rebarbara nagyon csábító, na, meg a sütipecsét is!! :))) Boldog blogszülinapot kívánok!! Ha sikerül (majd leszek szabin) játszom én is! :) Kiteszem a játékot, így legalább nem felejtkezem meg róla. Szép hétvégét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Örülök, hogy játszol :) Jó pihenést a szabira :)

      Törlés
  7. Boldog blogszülinapot:)Azt hiszem jövök játszani:))

    VálaszTörlés
  8. Előre is boldog szülinapot!
    Neked is, meg a blogodnak is.
    Az én blogom épp a te szülinapodon lesz 2 éves ;-)

    Remélem nem felejtem el, elméletileg van valamim ami nincs fenn a blogon, most ügyesen időzített bejegyzésnek felteszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Neked is boldog blogszülinapot! Várom a bejegyzést :)

      Törlés
  9. Boldog blogszülinapot és neked boldog szülinapot! Én is jövök majd játszani:)

    VálaszTörlés
  10. Nahát, nem gondoltam, hogy már ilyen "koros" asszonyság vagy!
    Jelentkezem játszani, akkor talán nem felejtem el a felköszöntésedet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Hát igen azt szoktam mondani, én nem öregszem csak a gyerekek :)

      Törlés
  11. Vikvi! Boldog születésnapot!! Milyen jól döntöttél annak idején, hogy mégis csak elindítottad ezt a csodálatos blogot! Én nagyon szeretek nálad nézelődni. Imádom a pités receptjeidet (is), már hónapok óta piteformát lesem, amint kapok, ki is próbálok párat a receptjeid közül! :)
    Örültem volna a rebarbaratőnek is, de teljes mértékben megértem, hogy csak magyarországi olvasóknak tudod kézbesíteni. Csak remélni tudom, hogy jó gazdihoz kerül majd. :)
    Már gondolkodom is a recepten, mindenképp kiteszem majd blogomra is, a játékot az oldalsávba, a receptet majd időzítem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm :) Hát igen sajnos, csak földlabdával működik a rebarbara kiszedése, aminek nagyon nagy súlya van. Postaköltségben pedig mondhatni horror ára. Várom a receptet :)

      Törlés
  12. Boldog születésnapokat, Neked is meg a blognak is:)

    VálaszTörlés
  13. Boldog szülinapot kívánok Neked és a blognak is:) A játék egyszerű, mert gyümölcsös süti szinte minden héten készül nálunk. Jövök én is játszani, elsősorban a játék kedvéért, ha lehet és kiteszem a blogba is. Lehet esetleg lekvár is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Abszolút, lehet lekvár is hiszen az is full gyümölcs :)

      Törlés
  14. Boldog boldog blog és TE szülinapot:) Jövök én is veled ünnepelve játszani:)

    VálaszTörlés
  15. Boldog szülinapot Neked és a blogodnak:) Én csak egy kedves figyelő leszek:))

    VálaszTörlés
  16. Nagyon boldog szülinapot Neked és a blogodnak is...:) Jövök játszani mindneképpen!

    VálaszTörlés
  17. Boldog Szülinapot!! a játékot közzé tettem és majd küldök receptet is aug. 30ig, sztem jó kis játék!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Örülök, hogy tetszik amit kitaláltam!

      Törlés
  18. Boldog szülinapot!!!!- és persze a blogodnak is:)
    Szeretnék játszani,bár a rebarbarát nem tudom hová kiültetni,mivel bérházban lakunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Ha esetleg van erkélyed, vagy egy hely az udvaron egy nagyobb cserépben is boldogan elél a rebarbara ha rendszeresen locsolod. De hamarosan írok egy bejegyzést a rebarbaráról és tartásáról. Nincsenek nagy igényei :)

      Törlés
  19. Isten éltessen szülinapod alkalmából ! Blogszülinapodhoz gratulálok és további sok sikert kívánok ! Természetesen jövök játszani, ha netán Fortuna kegyeltje lennék rebarbarát nem tudok kiültetni sajnos!

    VálaszTörlés
  20. Kicsit késve, de én is jelzem a részvételemet! És persze boldog blogszülinapot! :)))

    VálaszTörlés
  21. Szia Viki!
    Nagyon boldog szülinapot kívánok Neked és természetesen a blogodnak is!!!
    Kár volt töprengened az írásról, szerintem nagyon jól tetted, hogy belevágtál!
    Igaz most járok nálad először, de biztos még sokszor meglátogatom az oldalad egy kis ihletért, remek receptjeid vannak, és nagyon jók a leírások. Gratula!!!
    A nyeremények nagyon csábítóak, nekem is van rebarbara bokrom, Isteni sütibe, lekvárba, ízesítőként....
    (a sütipecsét számomra még újdonság lenne, ha esetleg nekem kedvezne a szerencse)
    További szép nyarat!
    Küldöm a receptet.
    F. Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Edit! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat :) Örülök, hogy tetszik a munkám :)Köszönöm a receptet, nagyon guszta finomság :)Sok szerencsét kívánok :)
      Üdv: Viki :)

      Törlés
  22. Húha, majdnem lemaradtam erről a játékról, amikor posztoltad épp nem nagyon voltam netközelben. De szerencsére épp időben fedeztem fel és ma sütök is rá valami finomat. Utólag is boldog szülinapokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök, a jelentkezésnek :)

      Törlés
  23. De szuper lenne egy rebarbara. Én próbáltam magról, de egy se bújt ki:(
    Remélem nem gond egy kicsit régebben posztolt süti, az augusztus rokonoknál telt, így nem igazán fényeskedtem a konyhában :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem probléma, tudom milyen zürös a nyár vége. Nagyon örülök a receptnek :)

      Törlés
  24. Boldog szülinapot és blogszülinapot:) Jövök én is játszani, el is küldtem az emailt:)
    Játék van nálam is, szívesen látlak:http://makacskakonyhaja.blogspot.ro/2012/08/nyarbucsuztato-lancjatek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, megkaptam, igen már szemeztem ezzel a játékkal :)

      Törlés
  25. Drága Vikvi, valahogy majdnem lemaradtam erről a bejegyzésedről, bocsi! :) Nagyon boldog szülinapot a blogodnak is és természetesen neked is! :) Csábítóak a nyeremények, igyekszek részt venni a játékban! :)

    VálaszTörlés
  26. Amikor először benéztem, még nem volt ilyen hosszú a sor!:) Felraktam Neked egy kis tortát!:) köszi a játékot!

    VálaszTörlés