2012. augusztus 8., szerda

Cukkinis muffin (édes)

Cukkini? Süteménybe? Gondoltam mikor Haninál megláttam a cukkinis sütemény című bejegyzést. Na jó, hiszen van céklás, meg répás süti is. Na de, a cukkini mindegyiket veri. Nagyon finom lett. Isteni recept, csak kicsit módosítottam rajta, annyit, hogy mazsolát, mivel nem szeretem ezért nem is raktam bele. A dió helyett pedig fele dió fel mogyoró ment bele, mert már egy ideje itt volt, az az 5 dkg mogyoróm és gondoltam felhasználom bele. A cukkini egyébként saját termés.



Egy családi pillanat:
Eddig a kicsi fiamat nem igen, érdekelte a sütés maga csak a végeredménye. Most ennél a sütinél megváltozott. Odajött és addig addig zaklatott, amíg a tálat le nem tettem egy székre, és együtt kevertük ki a nedves anyagokat. Olyan ügyesen csorgatta az olajat a keverékhez, hogy csak na. Aztán míg én, a cukkinit adtam hozzá, egyszer csak megjelent, a muffin tepsimmel. Mondtam neki, ez nem olyan süti, vigye vissza itt a tepsi. Ekkor lebiggyesztette a kis száját, félrebillentette a buksiját és azt mondta lé, lé (ami nála a légyszi, ezt még nem tudja kimondani, bár már nagyon ügyesen csicsereg). Hát mindennek nevezhettem volna magam, csak Anyának nem, ha ezek után van szívem és nem muffint sütöttem volna neki. Tepsi elrak, éljenek a muffinok!

Cukkinis muffin:
4 db tojás
1 csomag sütőpor
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg kristálycukor
40 dkg hámozott, magozott, durvára reszelt cukkini (megpucolva kell lemérni)
35 dkg liszt
  5 dkg darált dió
  5 dkg darált mogyoró
2 dl napraforgó olaj
csipet só
csapott kávéskanál fahéj, késhegynyi őrölt szegfűbors
 5 dkg süthető csokicsepp

A cukkinit, ketté vágom, kibelezem, megpucolom, majd lereszelem.
A lisztet, elkeverem a sütőporral, a fűszerekkel és a szódabikarbónával, valamint a dióval és a mogyoróval.
A tojásokat kikeverem, a cukorral, vaníliás cukorral, majd hozzácsorgatom az olajat apránként. 
A cukkiniből, kinyomkodok egy kevés levet, majd a keverékhez adom, ezt elkeverem. Majd jöhet hozzá a lisztes keverék. Ezt is eldolgozom vele. A muffin tepsibe papírokat teszek, és egy egy fagyis kanálnyi masszát rakok bele. Erre mostanában szoktam rá. Valamelyik műsorban láttam a Paprikán. Tényleg jó simán belekanalazom a fagylaltos kanállal a papírba a masszát és mind tuti egyforma lesz.
180 fokra előmelegített sütőbe sütöm, kb 25 percet.

24 db muffin lett belőle. A második adag tetejére szórtam egy kis süthető csokicseppet, de talán azok finomabbak, amiken nincs csoki. De nem tudom, mert ripsz ropsz eltűnt mindkettő.



12 megjegyzés:

  1. Szuperek ezek a muffinok! Nagyon cuki lehetett a pici fiú, amikor megjelent a muffintepsivel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Hát egy tündér volt. Először nem is tudtam mit kutat ennyire a fiókban aztán meg felbukkant vele :)

      Törlés
  2. Nagyon jó kis recept:) Szeretem a cukkinit és bele szoktam csempészni sütikbe is. Az a jó bennne, ha nem árulom el, sosem jönnek rá:)

    VálaszTörlés
  3. Irigylésre méltó, akinek ilyen ügyes segítsége van! A muffinok jól néznek ki! Én is mindenbe rakom, bár az idei szárazság miatt elég gyatra a termés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, jó is az ilyen segítség az biztos :)

      Törlés
  4. Nagyon szeretem a cukkinit a süteményekbe, torták, na és ezt a muffint is szívesen leteszteltem volna. Nagyon guszta!!! Ügyes kis segéded volt, és lehet még szakács-cukrász válik majd belőle.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Hát az étvágya megvan a szakácssághoz, már csak a pocak hiányzik :)

      Törlés
  5. Nekem is van egy cukkinis süti receptem, évekkel ezelőtt kaptam, de még nem próbáltam ki. Ezek szerint tényleg finom a cukkini sütiben is, nagyon guszták lettek a muffinok! :) Pici fiad nagyon ügyes, milyen jó, hogy ragaszkodott a muffintepsihez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, jó szeme van a kis fickónak :)

      Törlés