2012. február 17., péntek

Mogyorós cupcake csokoládéba mártva

Nagyon szeretem a néger fagyi. Ismeritek? Csavart fagylalt csokoládéba mártva. Ezt szerettem volna leutánozni, amikor elkészítettem ezt a cupcaket. Egy finom mogyorós muffint készítettem, majd egy nutellás mogyorós tejszínhabbal koronáztam meg. Van egy szépen kidíszített változata is. Azt majd akkor mutatom meg amikor már Gesztenye elkészítette az összefoglalóját, a SAD 4 fordulójáról. 
Mivel ezek nem sikerültek olyan szépen, ezeket nem küldtem el neki. Viszont szívesen veszem ha valaki, ad egy pár ötletet hogyan is lehetne szebb ez a cupcake. Inkább úgy mondom a csoki jó volt, viszont gyorsan kellett dolgozni, mert a tejszínes krém gyorsan olvadt alatta, de szerencsére jók lettek. Féltem hogy szétfolyik de nem így lett. Rákerestem a neten a dologra. Martha Stewartnál találtam is egy úgynevezett Hi Hat Cupcake-et. Azt is megpróbáltam, de nem ízlett a krémje és abból a változatból egy pár bele is csusszant a csokiba. 

Viszont egy biztos, a nyári fagyi szezonban csinálni fogok, tölcsért és fagylaltot és belemártom a csokiba, és kész is lesz a házi néger fagyim :)

Mindent egybe véve, túl szépek nem voltak, de finomak annál inkább. A csoki jól roppant mikor beleharaptunk és alatta ott volt a finom krém és a mogyorós muffin. Az egész full mogyorós csokis ízű volt. Ezt készítettem az Uramnak Bálint napra. 
Anyukám jól kinevetett mert kaptam tőle egy fánk szaggatót. A hétvégén mondtam neki, hogy majd nézek, ne pohárral kelljen szaggatni a fánkot. De csak úgy mormoltam az orrom alatt. Erre kaptam tőle egyet Bálint napra. Hát nekem nagyon jól esett, nem a nagysága és az értéke számít az ajándéknak, hanem hogy szívből adjuk. Sokkal jobban esett ez a figyelmesség mintha nem tudom mennyi virágot vagy plüssállatot kaptam volna.  :)


A csokiburok:

200 gr tejcsokoládé
3 ek étolaj

A csokoládét megolvasztottam, majd hozzáadtam 3 ek étolajat. Kicsit hűlni hagytam közben kevergettem, majd egyenként megmártottam bennük a cupcakeket.
Hűtőbe tettem majd mikor megszilárdult a csokoládé olvasztottam egy kevés fehér csokoládét, és nagy mozdulatokkal meglocsoltam őket, hogy kicsit csinosabbak legyenek.
A krém és a muffin recept a SAD 4 fordulója után :)




6 megjegyzés:

  1. Viki ezek a muffinok isteni finomak lehettek. Nekem bizony nagyon tetszenek, olyan kis zabálnivalók.:)

    VálaszTörlés
  2. A néger fagyit nagyon szerettem. Csak a strandon mertük enni, és utána zuhanyozni, mert olvadt ezerrel.
    Tetszik az ötletet és sütid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, felénk egész jól csinálják, mert nem vészesen olvad :)

      Törlés
  3. Mi az, hogy nem szépek?
    Gyönyörűek! És biztos nagyon finomak voltak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nagyon fincsik voltak az biztos! Semmi külcsíny csupa belbecs :)

      Törlés