2012. szeptember 14., péntek

Egres (piszke) fagylalt

A nyári fagyi kollekció utolsó darabja. Hát ez az én kedvenc fagyijaim egyike lesz. Nagyon finom savanykás. Volt még, 30 dkg piszkém a fagyóban. Sütire nemigen elég, viszont gondoltam fagyiba épp jó lesz. Anyuval ettük meg az egészet, mert persze a fiúknak nem ízlett. De nem baj magunkat is kell néha kényeztetni. Mivel már előre tudtam hogy sem a nagyfiúk, sem a kis fiúk nem esznek belőle, benne hagytam mindent, magot, héjat egyaránt. Akit ezek zavarnak az nyugodtan paszírozza át egy szűrőn a pürét. Már ha van még egy elvetemült rajtam kívül, aki piszkéből akar fagyit csinálni. Azért én reménykedem, hogy nem is egy.


 Egres fagylalt:

2 dl tej
2 dl tejszín
2 tojás sárgája
ízlés szerint cukor
30 dkg piszke, egres - lehet fagyasztott is
1 löttyintés vanília aroma
egy csipet só

A tojássárgákat kikeverem a cukorral, a sóval, a vaníliával. Simára keverem a tejjel és krémet főzök. Hagyom kihűlni. A gyümölcsöt, megmosom, megtisztítom, és leturmixolom. A pürét, ha valaki gondolja paszírozza át, én nem tettem meg, szeretem darabosan. a tejszín laza habba verem elkeverem a pürével, majd a tojásos masszával. Jól záródó dobozba teszem, majd a fagyasztóba és óránként átkeverem.



4 megjegyzés:

  1. Én lennék olyan elvetemült, de se piszkém, se napos időm nincs most...De majd jövőre!! :)))
    Jól tettétek Anyukáddal, hogy most csak magatokra gondoltatok!

    VálaszTörlés
  2. Igaz erre felénk igen csak hűvös az idő, de én is bevállaltam volna így ahogy van.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, hűvösben nem olyan jó, fagyizni, de én imádok :)

      Törlés