2011. december 6., kedd

Datolyás - marcipános - mogyorós bonbon

A tegnapi ígéretemhez híven íme a marcipános változata a datolya mogyoró párosításnak. Ez nekem sokkal jobban ízlett mint a másik. Na jó  nagyon szeretem a marcipánt :) De sajnos nem minden fehér ami fénylik. Ez bizony egy kockának indult. Csak, olcsó húsnak híg a leve és a csoki rétegek nem kötöttek meg benne hanem szétfolytak. Pedig nagyon jól néztek ki a rétegek a képzeletemben. Csak a valóságban kaptam mondhatni egy jó masszát. Nem tudom mit csináltam de elszúrtam. Viszont ha eleve bonbonba raktam volna akkor szép rétegek lettek volna belőle. Nem is akartam megcsinálni, nekifogtunk a gyerkőcökkel edényből kanalazgatni, durván jó íze volt. Ekkor megjött az Uram és azt mondta hogy nagyon finom de nem képzelem hogy kanállal fogjuk enni és elővillantott két tábla tejcsokit, na csináljam csak meg szép formába. Ahhoz képest hogy nem örült először a bonbonozásnak, már nemigen akar sima táblás csokit enni. Hoz haza, és ha jókedvemben talál rávesz a bonbonozásra. Na azért nem kell sokáig győzködnie :)
Egy szó mint száz, ha jó minőségű csokiból készül, akkor megvalósítható a recept alapján a kocka forma. Viszont ha formában készítitek akkor ebből az adagból 30 db lesz + amit megettünk így  inkább 50 db bonbonra saccolom. A képért itt is elnézést, de a géphalál még fenn állt de le fogom cserélni a képet, mert ha a fene fenét eszik is kocka lesz belőle :)


Datolyás - marcipános - mogyorós bonbon:

 Burok:

200 gr tejcsokoládé (szerintem ét csokival finomabb lenne de nálunk nem nagyon szeretik, így általában tejcsoki bonbonokat készítek )


 Töltelék: 

A képen jól látszik hogy nincsenek különálló rétegek, na ez azért van mert dühös lettem és kicsit össze trutyiztam. De az ízéből semmit sem vesztett, csak nem lett épp szép. De rétegezve írom le, és ha lesz új kép cserélek. Mert bizony lesz :)

Alsó réteg:

7 szem apróra vágott aszalt datolya
50 ml tejszín
100 gr étcsokoládé

Középső réteg:

100 gr marcipán

Felső réteg:

egy marék aprított pörkölt mogyoró
50 ml tejszín
100 gr étcsokoládé

A tejszínt felmelegítem, beletördelem a csokoládét, kicsit hűlni hagyom és belekeverem az aprított datolyát. Ezt formába simítom és a hűtőbe teszem. (14*18 as formám van). Mikor megdermedt kissé, kinyújtom méretre a marcipánt és ráfektetem. A maradék tejszínt felforralom, belekeverem a csokoládét, majd ha kihűlt a mogyorót is hozzáadom. ezt is belesimítom a formában. Ideális esetben ez szépen megköt és temperált csokoládéban megmártjuk és kész is a szép kocka.
Na már most nálam úgy történt, hogy megolvasztottam és temperáltam a csokoládét és kikentem vele 2 bonbonformát. Be a hűtőbe. Kb. 10 perc múlva beletettem a tölteléket, de mivel a marcipántól elég szilárd lett így nem tettem hűtőbe hanem rögtön lezártam csokival. A hűtőbe vissza, majd 30 perc után kifordítom a szép bonbonokat :)




2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik.
    Datolya és mogyoró...hmm, sose gondoltam még erre a párosításra, de képzeletemben csak fincsi lehet..gondolom a valóságban is az volt ;)

    VálaszTörlés
  2. Adél, örülök, hogy tetszik :) Valóban isteni íze volt, én ismétlem az biztos :)

    VálaszTörlés