2012. május 15., kedd

Krémsajtos pite epres mázban forgatott eperrel - No. 10

Huh, már itt tartunk, ez bizony már a 10. pitém. Ez azt jelenti már csak 42-őt kell sütnöm és befejeztem amit elhatároztam. Ez az egyik kedvencem eddig. Isteni krémsajtos belső, kókuszos keksz rétegen és isteni eperrel a tetején. Persze a vékony csokiréteg sem hiányozhat az aljáról. Igazi ízorgia, az eper isteni ízével. Szabadföldi epret szeretek venni, ez most is így történt. Termelőtől veszem évről évre, akiről tudom hogy nem vegyszerezi agyon és nem pumpálja az epret. Igaz így nem azok a gyönyörű giga szemek, viszont cserébe isteni ízük van.



Krémsajtos pite epres mázban forgatott eperrel:

A nagy 26 cm formámban készült így 2 csomag kókuszos keksz az alapja.

2 csomag kókuszos keksz - 36 dkg
10-12 ek olvasztott vaj

A kekszet ledarálom. A vajat megolvasztom és ráöntöm a keksz morzsára. Összeállítom, ha igényli olvasztok még vajat. Szépen belenyomkodom a formába és 180 fokra előmelegített sütőben sütöm 10 percet.

Vékony csoki réteg:

1 tábla tejcsokoládé
1 dl tejszín

A tejszínt felforralom, ráöntöm a csokira, simára keverem és ráöntöm a kekszes alapra. Mikor kihűlt beteszem a hűtőbe hogy szilárduljon.

Krémsajtos réteg:

40 dkg krémsajt
ízlés szerint porcukor
1 zacskó zselatin fix - de persze sima zselatin is jó, de tejben oldjuk fel ne vízben
2,5 dl tejszín

A krémsajtot egy tálba teszem hozzáadok porcukrot ízlés szerint és mikor már jól kikevertem hozzáadom a zselatin fixet. Felverem a tejszínhabot, majd óvatosan hozzáforgatom a krémsajthoz. Egy finom könnyű krémet kapok. Ezt rásimítom a csokis réteg tetejére. Visszateszem a hűtőbe.

Epres máz és eper:

Most a teljes máz receptet írom le, én ennek a töredékét készítettem el de nagyon finom sütikhez, muffinokra, jégkrémekre locsolva, ezért úgy gondolom leírom a nagy adagos receptet. A pitéhez 5 evőkanálnyit használtam.

20 dkg eper
1/2 bögre cukor
2/3 bögre víz
2 tk citromlé
1 ek étkezési keményítő

Az epret feldarabolom, hozzáadom a vizet, a cukrot, és a citromlét.
Ezeket összeforralom és forrás után 10 percet főztem még.
Fogtam egy szűrőt és egy kanál segítségével átpaszíroztam az epret. Egy hígabb állagú eperpürét kaptam. Visszateszem a tűzre. 3 ek vízben feloldom az étkezési keményítőt. Majd folyamatosan kevergetve hozzá csorgatom az eperpüréhez. Simára keverem és forrás után elzárom. Ha kihűlt kész is a mázam.

5 ek mázat használtam a tetejére, de sajnos nem tudom megmondani mennyi epret mert csak daraboltam őket, és amikor már jól felvette a mázat akkor abbahagytam, a darabolást.

Felvertem a tetejére tejszínhabot 1,5 dl. Habzsákba töltöttem, és szorosan egymás mellé rózsákat nyomtam. Azért fontos hogy egymás mellett legyenek mert így nem folyik le a máz a pite oldalára. Mikor végeztem belehalmoztam az epret. Visszatettem  a hűtőbe kicsit, de csak azért mert a gyerekek épp aludtak, a férjem meg dolgozott. de azonnal is fogyasztható.




14 megjegyzés:

  1. Guszta! Nagyon finom lehet ennyi gyümölcs és még a többi finomságok a gyerkőcök biztos hamar eltüntették?:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem kellett tukmálni rájuk az biztos :)

      Törlés
  2. Nekem is jöhetne egy szeletke, ha ehetnék most ilyet...Annyira rossz így nézegetni ezeket a finomságokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi , ezzel én igy vagyok mikor benézek hozzád :)

      Törlés
  3. Gyönyörűséges!!! Rögtön végem van, mit nem adnék egy szeletkéért. Te aztán nem aprózod el a pitesütést, igazán jó ötlet hogy végigsütöd az összes receptet.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Hát igen, bár nincs kötött sorrend mindig keresgélek ötletek után, hogy mi legyen a következő heti :)

      Törlés
  4. Azt a mindenit, gyönyörű! És mennyi finomság van benne! Nagyon klassz kis recept! :)

    VálaszTörlés
  5. Ez valami gyönyörű lett!:) Milyen szép az eper is rajta, biztos finomabb mint az én ír epreim:)

    VálaszTörlés
  6. Csodás pite, krémsajt és eper nagyon jó eyütt:) Nem tudom láttad-e a blogkóstlóban Lilla Megfőzlek blogja jutott neked, részletek nálam a blogon,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen mát láttam, de köszi hogy szóltál :)

      Törlés
  7. Azta mindenségit:)Nagyon gusztusos!!!Krémsajt...eper...Viki:)))Hová lesz így a diétám???:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne izgulj, kicsit vissza kell venni a krémben lévő cukor mennyiségéből és abszolút diétás :)

      Törlés