2012. július 16., hétfő

Csokoládés fagyi torta avagy csokoládés szeder torta helyett megteszi ez is

Hát igen. Pontosan két évvel ezelőtt, belépett egy gyönyörűséges barna legény az életembe, aki nélkül ma nemigen írnám ezt a bejegyzést. Ma van a drága kisebbik fiacskám második szülinapja. Kemény kilenc hónap után, 3720 grammal jött a világra. Ami elég jó eredmény hiszen veszélyeztetett terhes voltam vele. Terhesség alatti cukorbetegség, magas vérnyomás, és két méh izomszövet daganat is társult a nagyságos úr mellé. Nem volt egyszerű, de jól sikerült az biztos. Meg szerettem volna lepni az én kis gyümölcs imádómat, egy finom csokis szedres tortával (most vettem, 6 kg csücsül a fagyóban). Reggel szépen megsütöttem a piskótát, épp emelném át a tortatálra. Az ünnepelt egy elegáns rántással, kiveri a kezemből az egészet. Piskóta darabokban. De még szerencse, hogy a pultra esett nem a földre. Így megmentettem a darabjait, egy fagyi torta jellegű finomságba. Megturbóztam egy kis szederrel és mogyoróval, ez lett belőle. Már egy morzsa sincs.


 Krém:

2 tojás
5 dl tejszín
2 tábla tejcsokoládé
1 tábla étcsokoládé
2 marék fekete szeder
1 marék pirított tötökmogyoró

Tészta:

Devil's food cake
1/4 csésze kakaópor
15 dkg tejcsoki aprított
1/4 csésze forró víz
1/4 csésze tejföl
2/3 csésze liszt
1/2 tk szódabikarbóna
1/4 tk só
1/3 csésze cukor
1/3 csésze olaj
1 tojás 
1/2 tk vanília
A forró vizet ráöntöm a kakaóporra és az aprított csokoládéra, majd simára keverem. Hozzáadom a tejfölt. A tojást kikeverem a cukorral az olajjal, és a vaníliával. a lisztet elkeverem a sóval és a szódabikarbónával. Összedolgozom a nedves és a száraz részeket, majd hozzáadom a csokisat. Végül 180 fokon sütöm 20-25 percig. Rácson hagyom kihűlni.
A krémhez előző este a tejszínt felforralom és beletördelem a csokoládékat. Simára keverem és miután kihűlt lefóliázom és egy éjszakára a hűtőbe teszem. Másnak felverem laza habbá. A tojássárgákat kikeverem kevés cukorral, felverem a fehérjét és összeforgatom a kettőt, majd a csokikrémmel forgatom össze. Kifóliázok egy kenyérsütő formát majd lerétegezem a krémet. Krém, majd ezt megszórom mogyoróval. Megint krém egy réteg szedet, majd újra krém. Végül a piskóta darabok az aljára. Minden réteg között beteszem kicsit a fagyasztóba. Végül 3-4 óra elteltével kifordítom egy tálra, lehúzom róla a fóliát és kedvem szerint díszítem. Azt szeretem benne a legjobban, hogy bármennyit is van a fagyasztóban sosem fagy kő keményre.
Bárhogy igyekeztem, nem tudtam olyan szeletet várni, hogy a rétegek látszanak, szóval csak higgyétek el, nem spóroltam ki belőle semmit.




10 megjegyzés:

  1. Ez aztán a szuper, igazán személyre szabott szülinapi torta! Gratulálok a kis legénynek, Isten éltesse nagyon sokáig! :)

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse sokáig a kisfiadat! Nem lehetett könnyű terhesség, de az e lényeg, hogy minden rendben lett! A baleset ellenére nagyon guszta lett a torta, fenséges lehetett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hát igen igyekeztem menteni a menthetőt :)

      Törlés
  3. A szülinaposnak sok boldogságot kívánok!Nagyon jól hangzik ez a torta. A csésze méretét megadnád esetleg? Gondolom az amerikai méretet használod, de én azzal mindig bajban vagyok:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Egy 2,5 dl bögrét használok a méréshez.

      Törlés
  4. Nagyon gratulálok a kis legénynek a szülinaphoz, Neked meg a kitartásodhoz. Szerintem egy csöppség minden szenvedést megér! A sütid nagyon guszta, és Te még így is sokkal jobban jártál mint én. Én egy sütés nélküli túrótortát vittem a hűtő felé dermedni, amikor a kapcsos forma alja leesett, és az egész massza beterítette a konyhát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Az biztos! Nem írigyellek, akkor én tényleg jobban jártam :)

      Törlés
  5. Nahát, milyen finomság kerekedett a szülinapos közreműködésével! :) Nagyon boldog szülinapot, Isten éltesse erőben, egészségben sokáig! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen. Van tehetsége az biztos :)

      Törlés